Mire számíts?

 

Ha itt vagy, biztosan keresel valamit. Megoldást, válaszokat, magyarázatot, kiutat, nyugalmat, megértést, segítséget, támogatást, bátorítást, megkönnyebbülést, újdonságot, lendületet, változást. Jó helyen jársz, ez mind benne van a coachingban. És még annyi más is, ha tudnád…!

Engedd meg magadnak, hogy egy lépéssel közelebb kerülj ahhoz, amit keresel. Én örömmel elkísérlek az utadon.

Akár személyesen, akár online találkozunk, az első, ingyenes beszélgetésünk során megismerkedünk. Én kíváncsi vagyok rád és a témádra, ami aktuálisan kihívást jelent a számodra és biztos vagyok benne, hogy te is szeretnéd tudni, kit fogadsz a bizalmadba.

Ha mindketten úgy érezzük, tudunk együtt dolgozni és a közös munka mellett döntünk, körülbelül két hetente találkozunk majd egy 60 perces beszélgetésre. Eleinte sokat mesélsz majd a fájdalmaidról és azokról, akik fájdalmat okoztak neked. És persze a nehezítő körülményekről. Én hallgatlak majd és figyelek rád. Nemcsak arra, amit mondasz, hanem igazán Rád figyelek. Figyelek arra is, ahogy mondod. Figyelek a csendjeidre is. És kérdezek. Kérdezek, kérdezek, kérdezek egész addig, míg úgy nem döntesz, hogy akár a hajadnál fogva is kirángatod magad ebből az egészből. És még ekkor sem hagyom abba, kérdezlek, hogy kiderüljön, mire vágysz, hogy megfogalmazd a célod, hogy elindulj az oda vezető úton. És ahogy telnek a hetek, elkezdesz végre a magad dolgával törődni. A kezedbe veszed az irányítást és rendbe szeded a dolgaidat.

A coaching nem tanácsadás. Nem mondom meg, hogy mit kell tenned, mint ahogy azt sem, én mit tennék a helyedben. Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom, mi lenne a jó megoldás a te helyzetedben. Hiszen ez a helyzet a tiéd, minden nehézségével és a benne rejlő lehetőségekkel együtt, te keveredtél bele, így azt is te tudod a legjobban, hogy mássz ki belőle – még akkor is, ha ezt most nehéz elhinned. És a végén a tiéd lesz a sikerélmény és a jól végzett munka után érzett elégedettség is.

Segítség helyett együttműködést ajánlok, közös munkát, együttgondolkodást, egy utat, melyet együtt járunk végig. Lesznek szakaszok, ahol pár lépéssel előtted járok majd, máskor te mutatod az utat a célod felé, és én végig ott leszek a nyomodban, bátorítalak, ha elbizonytalanodsz, lesz nálam ragtapasz, ha hólyagosra törné a lábad a cipő, és nem engedem, hogy visszafordulj.

Tanácsok, tuti tippek és kész megoldások helyett inkább egy csésze teát, kávét adok neked, és persze időt, figyelmet, zsebkendőt, objektivitást és egy külső, semleges nézőpontot. Egy beszélgetést, ahol mindent ki lehet mondani, de a csend sem zavaró. Egy beszélgetést, ahol a vélemény nem ítélet, és ahol nem kell minden kérdésre válaszolni.

Ahogy te is egyedi és különleges vagy, úgy a dilemmád is az, amivel hozzám fordultál. Ennek megfelelően teljesen személyre szabott lesz a coaching folyamat is. Hozzád igazítjuk a tempót, az útvonalat, a bejárt mélységeket és magasságokat, a pihenőket.