„A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teá, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elàzott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam.”
Proustnak a madeneine sütemény volt az, ami beindította az akaratlan emlékezést. Hosszú-hosszú köteteken át olvashatjuk, ahogy egy íz felidéz egy újabb emléket, majd egy újabbat, és még egyet.
Ha kíváncsi vagy az én sztorimra, itt megtalálod. Keresd a gyermekkor ízét.